Okiratok és okmányok érvényessége Magyarországon, illetve Szerbiában c. tanácskozás

Okiratok és okmányok érvényessége Magyarországon, illetve Szerbiában c. tanácskozás

A Vajdasági Magyar Jogász Egylet őszi jogászkonferenciáját Okiratok és okmányok érvényessége Magyarországon, illetve Szerbiában elnevezéssel november 26-án, szombaton, tartotta Palicson a Magyar Művelődési Központban.



A konferencia számos hasznos és gyakorlatias előadást tartogatott a résztvevők számára. Elsőként mgr. Miavecz Béla nyugalmazott ügyvéd-közjegyző, a VMJE elnökségének tagja az okiratok honosításáról beszélt a Külföldi okiratok, okmányok, diplomák érvényesítése – honosítása Szerbiában, reciprocitás, legalizáció és nosztrifikáció alapján című előadásábanŐt követte Szitás Emma, a Miskolci Egyetem, Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola doktorandusz előadása, melynek címe volt a Közokiratok hatása és érvényessége ingatlan adásvételi szerződések tükrében. Dr. Bicskei Ferenc, a Magyar Jogász Egylet Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöke, Az okiratok bizonyító ereje, alaki és tartalmi kellékei a Magyar jogban, különös tekintettel az ingatlannyilvántartási eljárásokra címmel értekezett.



Továbbá a résztvevők betekintést nyerhettek az okiratok és okmányok elméleti alapismereteibe, gyakorlati példákat Sarnyai Erdélyi Andrea zentai ügyvéd ismertetett.



A befejező részben Búcsú Árpád, óbecsei bíró és a VMJE elnökségének tagja és Szilágyi Miklós, óbecsei ügyvéd és a VMJE alelnöke, tartottak kerekasztal beszélgetést az okirathamisítás mint bűncselekmény témakörben.



 



Mások így tudósítottak tanácskozásunkról:



https://www.magyarszo.rs/hu/5095/kozelet_belfold/276465/Okiratokr%C3%B3l-honos%C3%ADt%C3%A1sr%C3%B3l-%C3%A9rv%C3%A9nyes%C3%ADt%C3%A9sr%C5%91l-Palics-konferencia.htm



https://pannonrtv.com/rovatok/tarsadalom/jogaszkonferenciat-tartottak-palicson