1931. szeptember tizenkettedikéről tizenharmadikára virradó éjszaka, közvetlenül éjfél után Biatorbágyon merénylet történt, amely huszonkét ember halálát okozta: a vasúti viaduktnál pokolgép robbant, ez a pályatest egyik sínszálát felszakította, és ezáltal a katasztrófát előidézte. A pokolgép akkor robbant fel, amikor a Bécsbe tartó nemzetközi gyorsvonat áthaladt felette. A szerelvény mozdonya és a tizenegy kocsi közül az első hat a mélybe zuhant, huszonkét ember meghalt, tizenheten súlyosan megsérültek. A menetrend szerint a bécsi gyors előtt tizenöt perccel egy tehervonatnak kellett volna áthaladnia a hídon, amelyet azonban késés miatt félreállítottak, s előreengedték a gyorsvonatot. A robbantás után a nyomozók megtalálták a robbanószerkezetet és egy levelet, amelyben kommunista szervezkedésről írtak. A helyszínen jelen volt a merénylet elkövetője, a csantavéri születésű, de Bécsben élő Matuska Szilveszter részvénytársasági igazgató is, aki akkor még azt állította, hogy a vonat egyik lezuhant kocsijában utazott. Csodálatos menekülését ecsetelve felkeltette a gyanút a nyomozókban, de valahogy sikerült tisztáznia magát. (…) Matuskát 1931. október 7-én tartóztatták le Bécsben – a kihallgatásokat és a beismerő vallomást követően a tárgyalást 1932 júniusában tartották. A tárgyaláson a merénylő mindvégig elmebeteget játszott, az őt hatalmában tartó Leót emlegette, az orvosok azonban épelméjűnek nyilvánították, és így hat év börtönbüntetésre ítélték, mert „gonosz szándékkal elkövetett bűncselekményekkel az emberélet, az egészség és testi épség, valamint nagymértékben idegen tulajdon veszélyeztetését idézte elő (…)” (…) A Matuska-per – amely során rengeteg tanút hallgattak meg – legfontosabb kérdése az volt: őrült-e vagy épeszű a Magyarországon még csak vádlott ausztriai fegyenc… A budapesti főtárgyaláson az elnök dr. Márton Albert volt – a tudósítások szerint intellektusban Matuska Szilveszter messze felette állt –, a vádat dr. Götz Károly, a Pestvidéki Ügyészség helyettes elnöke képviselte, a védelmet pedig dr. Lévai Tibor ügyvéd látta el, akit a vádlott felesége bízott meg. A védelem a főtárgyalás utolsó előtti napján felmentést kért, mert „(…) a vádlott a cselekmény elkövetése idejében szabad akaratelhatározási képességét kizáró elmezavarban szenvedett”. Mindenáron azt szerették volna elérni, hogy hátralevő életét ne nyomorúságos börtönben, hanem kellemesebb légkörű elmegyógyintézetben élje le. 1934. november 20-án – hétórás indoklás után! – megtörtént a halálos ítélet kihirdetése, amelyet a laptudósítások szerint Matuska halálsápadtan hallgatott. A Pestvidéki Törvényszék az 1875:5.tc.-be foglalt büntető törvénykönyv (Csemegy-kódex) 278. paragrafusába ütköző huszonkét rendbeli gyilkosság és tizennégy rendbeli gyilkossági kísérlet bűntette miatt (enyhítő körülményt is találva: büntetlen előéletét és degenerált alkatát) összbüntetésül halálra mint főbüntetésre, ezenfelül tízévi hivatalvesztésre mint mellékbüntetésre ítélte. A Matuska Szilveszterről szóló jelen regény íróját kora ifjúsága óta foglalkoztatja hírhedett földijének, Matuska Szilveszternek „világraszóló tette” és ellentmondásokkal teli élete. A borotvaélen táncoló zseni és szörnyeteg. Az „okosbolond”, ahogy vallomásai alapján írták róla. A lelketlen tömeggyilkos és a mélyen vallásos kántortanító. Foglalkoztatta a Pestvidéki Törvényszéken zajló főtárgyalás, ahol hatalmas volt az érdeklődés, s ahol a megjelentek, a tanúnak idézettek között szép számban voltak csantavériek is. (…)
