JOG A MINDENNAPJAINKBAN

JOG A MINDENNAPJAINKBAN

A Vajdasági Magyar Jogász egylet (VMJE) az Európa Kollégiummal karöltve



2017. december 1-jén és 2-án (pénteken és szombaton) konferenciát szervez Újvidéken, Jog a mindennapjainkban címmel.



A konferencia első napjának az Európa Kollégium díszterme ad otthont, a második napon a Tartományi Képviselőház nagytermében tanácskozunk.



A kétnapos tanácskozást Snejder-Sára Ildikó, az Európa Kollégium igazgató asszonya és Nyilas Mihály, a Vajdasági Magyar Jogász Egylet elnöke nyitja meg.



A megnyitó után dr. Letsch Endre, Molnár Ferenc és dr. Dudás Attila bemutatja a Jogász ABC-t, majd dr. Szalma József nyugalmazott egyetemi tanár osztja meg velünk tapasztalatait, Joghallgatók az iskolapadban címmel. Ezt követően Dávid Hargita és dr. Klenanc Miklós ügyvédek előadását hallgathatjuk meg, mely a vajdasági és a magyarországi ügyvédség sajátosságait mutatja be.



A konferencia szombati napján elsőként Pásztor István, VAT Képviselőházának elnöke osztja meg velünk gondolatait, majd rövid ismertetőt tart a képviselőház munkájáról. Ezután a közjegyzői szerepkörrel ismerkedhetünk meg a magyarországi dr. Molnár Tamás, közjegyzőhelyettes jóvoltából, a szerbiai gyakorlatot pedig mgr. Miavecz Béla közjegyző ismerteti.



Az ebéd utáni panelbeszélgetést Orosz János, a magyar–szerb, szerb–magyar jogi és közigazgatási szótár összeállítója és szerkesztője kezdi, aki a szótár jelentőségéről szól, majd az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Iroda két munkatársa, Csányi-Siffel Enikő és Novakov Rúzsa Annamária a szakfordítás lényeges elemeire mutat rá, Újvári András pedig a gyakorlati szempontokat mutatja be. Ezt követően előadóként mutatkozik be Bajity Boris, aki a hivatalos nyelvhasználattal megbízott felügyelői munkakörben szerzett tapasztalatait osztja meg a jelenlévőkkel, majd a tanácskozás záró részében dr. Kántor Zoltán, az NPKI igazgatója a magyar nyelvhasználat megvalósulását elemzi a Kárpát-medencében. A konferencia résztvevőinek, igény szerint, térítésmentesen szállásról gondoskodunk Újvidéken, a Putnik Szállóban, mely a város központjában található (Ilija Ognjanović 24., Újvidék).



A szállásigényt a konferenciára való jelentkezési lapon szükséges megjelölni.



Kérjük azokat, akik részt szeretnének venni a konferenciánkon, hogy jelentkezésüket legkésőbb november 27-éig tegyék meg a következő hivatkozáson:



JELENTKEZÉS A KONFERENCIÁRA



Konferenciánkra szeretettel várjuk a Vajdasági Magyar Jogász Egylet tagjait, az Európa Kollégium lakóit, valamint mindazokat a vajdasági magyar jogászokat és joghallgatókat is, akik érdeklődést tanúsítanak egyletünk munkája és a tanácskozás témái iránt.